Profi társkereső szolgáltatás tudatos egyedülálló feleknek

Profi társkereső szolgáltatás tudatos egyedülálló feleknek

Egy profi párközvetítő arra az célra összpontosít, hogy az embereket a legmélyebb értékeik szerint párosítsa össze. Ugyanis egy boldog és sikeres párkapcsolat stratégiát igényel, nem pedig a csillagok szerencsés állását.

A személyes társkereső szolgáltatás célja, hogy egyénenként feltárásra kerüljenek a belső motivációk, vágyak és elképzelések, majd ezek a sajátos preferenciák mutatják meg, hogy ki kivel lehet kompatibilis a jövőben. Az igazi felkutatása egyfajta belső munkával kezdődik. Ismerkedjünk meg minél jobban önmagunkkal annak érdekében, hogy megtaláljuk a szerelmet.

Egy szakmailag hiteles és készséges közvetítő jól ért az emberek nyelvén és ezen túlmenően azokat az összefüggéseket is látja, melyekről a társát kereső, egyedülálló fél talán nem is tud, mert például egészen odáig nem foglalkozott önismereti kérdésekkel.

Fontos a hobbi, számítanak a külső jegyek, de a társkereső folyamatok során olyan kérdéseket is fel kell tennünk magunknak, hogy például milyen a jövőképünk, vagy hogyan vélekedünk a munka és a magánélet egyensúlyáról. Lényeges, hogy önmagunkhoz hűen üzenjünk arról, hogy mire vágyunk igazán, és ez az üzenet tartalmazzon minden alapvető szempontot, melyekkel azonosulni tud az a szintén társát kereső fél, akinek ismeretlenül szánjuk.

Az értékek kiemelkedően fontosak, segítenek a célok meghatározásában és irányt adnak. Azon túl, hogy a közvetítő felteszi a megfelelő kérdéseket, abban is támogat minket, hogy eredményes válaszokra találjunk. Minél konkrétabban sikerül körülírnunk, hogy mire vágyunk, ő annál több eligazodási pontot kap, melyek révén elindíthat minket egy potenciális partner irányába.

Segíthet, ha már azelőtt megismerjük a belső mozgatórugóinkat, mielőtt egy társkereső iroda felé vennénk az irányt. Kit keresünk magunk mellé? Milyen kapcsolat tenne minket boldoggá? A társkereső szolgáltatás során, a közvetítő alaposan megvizsgálja az egyénileg képviselt igényeket, ezzel biztosítva azt, hogy olyan párosításokat hozzon létre, ahol nem történhet meg, hogy a két félben ne legyen semmi közös.

Akit kiábrándít a párkereső oldalak felszínessége, vagy úgy érzi nincs elég ideje és energiája arra, hogy a minőséget keresve, átböngésszen több száz profilt, keressen fel egy színvonalas és diszkrét közvetítő irodát, és bízza magát rá egy profi párközvetítőre.